Vérvörös mocsár
Prológus

A fák sűrűjéből egy karcsú lány lépett ki. Arcának egy részét ruhájához hasonló fekete csuklyája rejtette el, de még annak árnyéka sem volt elég ahhoz, hogy ezüstösen fénylő íriszeit eltakarja. Szemeit lassan behunyta, fejét felemelte, mutatóujjával gyengéden megérintette ajkát. Egy erőtlen sóhaj indult útjára az éjszakában.
Ujjai vontatottan vándoroltak tova, először bejárva az ajkakat, majd a nő arcát, végül a nyakán keresztül a dekoltázs felé vették az irányt, de mielőtt elérték volna megzavarták őket. A túlvilági csendet egy farkas vonítása törte meg. Végre megérkezett a válasz.
- Elég legyen a játszadozásból! - Szólalt meg Phaedra lágy, de haragos hangján. Pár kavics bucskázott le a magasból, ezt hangos dobbanások követték. A Hold sápadt fényében halványan láthatóvá váltak a sötét alakok. Páran megrázták hatalmas testüket mire bundájukból fehér porfelhő szállt fel amit a szél kísértet formájában fújt el. A tündöklő szempárok mind rámeredtek. Vonásai megkeményedtek, idegesen méregette a lényeket, állkapcsa megfeszült, mintha mondani akart volna valamit ehelyett csak hirtelen megfordult és sietősen az erdő felé vette az irányt. Társai észbe kaptak és hirtelen futásnak eredtek, mire elérte a szinte falat alkotó szabályos vonalban húzódó fekete fenyőket beérték őt. Egy pillanat alatt tűntek el és olvadtak eggyé a sötétséggel.
Könnyedén birkózott meg az erdő akadályaival, fürgén haladt egyenesen előre, egy pillanatra sem állt meg. Néhány kölyök szórakozottan rohangált előtte, de nem zavarta. Az energikus fiatalok tökéletesek voltak a felderítő szerepre.
Egyre visszafogottabb tempót diktált, egészen addig amíg el nem érték a céljukat. A hatalmas hófehér kérgű fa mintha felnyögött volna érzékelve látogatóit. A farkasok kényelmesen elhelyezkedtek, nyugodtan heverésztek, az ifjabb példányok érdeklődve sétáltak a szakadék széléhez és figyelték a távolban húzódó falut. Phaedra vetett egy kósza pillantást a fényekre, majd undorodva fordított hátat az emberek lakhelyének és szótlanul lépett be a törzsön tátongó közel öt méteres lyukon.
A Teraid belseje üreges volt, még jóval a bejáratként használt hasadék fölött is. Onnan pár erősebb belül növekedő ágra felszúrt még friss koponya bámult le. Szinte minden fekete vagy barna volt, attól függően a vér mennyire volt még új. A nő mit sem törődött ezzel. Nyugodtan letérdelt, kis kosárkáját gondosan maga mellé helyezte.
Egy nagyobb kő emelkedett ki a kemény talajból, tetején egy vörös gyertya viaszos maradványai díszelegtek. Egyszerű mozdulattal lesöpörte, majd félredobta a már haszontalan darabokat. Kosárkájába nyúlt, egy már fehér lánggal égő gyertyát húzott ki onnan.
- Sajnálom, hogy nem látogattalak meg. - Kezdett bele halkan, egyébként üres tekintetében most végtelen szomorúság jelent meg.
- De azok a nyomorult halandó férgek túl sok gondot okoztak. - Folytatta, miközben igazi férgek kezdtek esőként hullani a levágott fejekből és mellette vad vergődésbe kezdtek.
Már több szokatlan kinézetű tárgyat vett ki, szárított növények amik halott állatoknak tűntek, elpusztult élőlények amik inkább tűntek groteszk kinézetű növényeknek. Végül egy kis tőr is feltűnt.
- A tavasz reményt ad nekik. Azt hiszik újjászülethetnek. De ne aggódj, mi gyorsabbak voltunk. - Óvatosan felhajtotta a kendőt amivel eltakarta a már félholt újszülöttet. A gyermek még a rátapadt vértől sem volt megszabadítva, nem pazarolt arra időt, hogy megtisztítsa. Miután megszületett azonnal kosarába helyezte, amint anyjával is végzett útnak indult vele. 
- Majd én... - Megragadta a kisbabát a lábánál fogva, az alig láthatóan mozgolódni kezdett, de az életnek már csak a szikrája volt benne. - ...gondoskodom róluk. - A kés feltépte a lágy húst, a gyomortól egészen a mellkasig minden komolyabb nehézség nélkül. A kintiek közül páran felmordultak, a még tapasztalatlan fiatalok nyüszítettek. Phaedra nem törődött velük. Majd idővel ők is megszokják.

1